Mezszáma	1
Pozíciója	kapus
Születési adatai	Karlsruhe, 1969. Június 15.
Csillagjegye	ikrek
Beceneve	Oli
Családi állapota	nős (Simone), 2 gyerek (Katharina-Maria, David)
Iskolai végzettsége	érettségi
Tulajdonságai	türelmetlen, becsvágyó, fegyelmezetlen
Hobbijai	golf, olvasás
Mottója	Soha ne add fel!
Korábbi klub	Karlsruher SC (1975 – 94)
Mióta van Bayernnél	1994. július 1
Szerződése szól	2006. június 30-ig
Magassága/Testsúlya/Cipőmérete	1,88 m / 91 kg / 10 1/2

Oliver Kahn a mai német foci kirakatembere - legalábbis médiában való szereplései száma és a legutóbbi VB-n nyújtott teljesítménye miatt. Mindenesetre mind akkor (emlékezetes döntőbeli potyagólja miatt), mind 2004 elején (Robbie Carlos lövésecskéjének beengedése miatt) nem csak ragyogó teljesítménye miatt került a lapok címoldalára, hanem magánélete is lassan Beckham-szintűvé züllik.

A karlsruhei születésű fiú hatévesen a helyi klubban kezdett el futballozni - a KSC akkor még nem tűnt el a 3-5. osztály süllyesztőjében, hanem a Bundesliga élmezőnyébe tartozott. Ha nem is voltak a bajnoki cím esélyesei, azért az UEFA-Kupa-indulásig egyszer-kétszer eljutottak. Apja, Rolf játszott is az egyesület színeiben 16 Bundesliga-meccset, sőt, még Oliver bátyjának, Axelnek is jutott két mérkőzés 1987-ben, s a brúderek együtt játszottak a badeni tartományi válogatottban is. Olli gyakran testvére mellett kapott szerepet - a mezőnyben, ugyanis a kis szöszke annak idején még kint futballozott. Winnie Schaefer, a KSC mindenható és öntörvényű, szintén nagy feltűnést kiváltó edzője (későbbi kameruni szövetségi kapitány) fedezte fel s vitte fel a nagycsapatba az ifjút alig pár héttel annak érettségije után. Ekkor már természetesen a kapufák között repkedett Olli - a családi legenda szerint azért, mert nagyapjától kapott egy remek kapusgarnitúrát...

A felnőttek között eleinte nehéz helyzetben volt: vetélytársai, Alexander Famulla és Wimmer előtte álltak a rangsorban, ráadásul Wimmer papája volt a kapusedző is. Ekkor már feltűnt a csapat körül dolgozóknak "Paul" (első beceneve) hihetetlen győzniakarása és edzésmániája. 1991 júniusában végre bemutatkozhatott a nagyok között is a KSC-ben, s majd 130 mérkőzést játszott ott 1994 nyaráig. Természetesen hamar kezdővé vált, legnagyobb sikere egy 6. hely és az azt követő UEFA-elődöntő volt. Ebben a sorozatban futott be igazán: a Depor ellen Spanyolországban Bebeto 11-esét a jobb felsőből (!!!) szedte ki, s edzője, a hihetetlen bravúrtól fellelkesült Winnie még a repülőgépen felhívta az akkori szövetségi kapitányt, Vogstot, s beajánlotta a fiút. Olli a KSC-ben együtt játszott Sternkopffal, Kreuzerrel és Schollal, akik később szintén a Bayernbe igazoltak, ahová az amerikai VB után ő is áttette székhelyét (benne volt a VB-keretben, de csak mint harmadik számú portás Bodo Illgner és Andy Köpke mögött).

4.6 millió márkát fizettek értea bajorok, s ő lett Raimond Aumann utódja a bőrgatyásoknál. Vetélytársa már akkor is Sven Scheurer volt, aki majd 10 évig ücsörgött a kispadon miatta. Sir Kahn a következő bajnokságot már válogatott kapusként fejezte be, Svájc ellen debütált 1995. június 23-án - már 26 éves volt akkor. Nagyon sok címnek lehet büszke tulajdonosa, több mint húszat nyert ez idáig a Bayernnel, de a Nationalelfben a nagy tornákkal nem volt szerencséje: 1996-ban és 1998-ban Andy Köpke helyettese volt, első nagy versenye a 2000-es EB volt - 31 évesen... Pedig időközben klasszis kapussá nőtte ki magát: 1998-ban megdöntötte a Bundesliga addigi góltalansági csúcsát 737 "szűz" perccel, amit 2002 telén egészen 802 percre tornászott fel - ez utóbbit döntötte meg 2003 végén a stuttgarti Timo Hildebrand. Az őket követő másik Oli, Reck (beceneve Defekt Oli) 200 perccel van lemaradva mögöttük... (A két Oli együtt ült Köpke mögött a 96-os EB-n.) Sőt, egy alkalommal Kahn kis híján gólt is lőtt: a Hansa Rostock ellen az utolsó pillanatokban felfutott egy szöglethez, ám zavarában nem lábbal, hanem kézzel ért a labdába - mehetett is zuhanyozni pár másodperccel a többiek előtt.

Lassan a Bundesliga legjobb játékosává nőtte ki magát, ám a válogatott kapitányai nem mertek rá kezdőként számítani hihetetlen heves és forróvérű természete miatt. Legemlékezetesebb tette a dortmundi Heiko Herrlich torkának "majdnem megharapása" volt, amikor a fogait csattogtatta egy szöglet és Heiko torka előtt, egy másik alkalommal pedig Andy Möller fülét kóstolta meg... De a sértegető megjegyzések, anyázások mindennaposaknak számítottak nála. Mielőtt lenéznénk, ne felejtsük el hogy biztosan ő is olvasta Toni Schumacher életrajzát, s innen leste el ezeket a pszichológiai fegyvereket. Ne felejtsük el azt sem, hogy a csatárok ezektől a tettektől annyira megijednek, hogy egy pillanatra megremeg a lábuk ha a kapuja elé érnek, s ennyi éppen elég Ollinak. Az ellenfél szurkolói mindenesetre rendszerint banánnal várják a vadembert, s éneklik buzgón "Oliver Kahn, aus der Dsungel kamm!" (Oli Kahn, aki a dzsungelből jött!)-kezdetű indulójukat (egy Harald Schmidt-showban majomfigurával parodizálták ki a hálóőrt, s innen az ötlet). No, de aki sikeres, annak mindenhol sok irigye támad. Amúgy a "vadember" értelmes nyilatkozatokat ad, képzett marketingszakember, akit csapata visszavonulása után tárt karokkal vár a szakigazgatói székbe. 2001-ben mély emberi gesztussal tett tanúságot eddig ismeretlen másik oldaláról: a BL-döntőben megható módon vigasztalta a valenciás Canizarest a kezdőkörben.

Ő már csak tudta, milyen érzés lehet, hiszen két évvel ezelőtt ő állt ott kezébe rejtve zokogástól remegő arcát a kezdőkörben az őrjöngő manchesteriek között... De a 2001-es döntőnek már ő volt a főhőse három hárított büntetőjével! Ekkor már a futball statisztikai szervezetének, az IFFHS-nek kétszeres "Világ legjobb kapus"-a volt, s 1998 őszétől a válogatott kezdőkapusa, majd nemsokára csapatkapitánya Matthaeus 2000-es visszavonulása után. A németalföldi kontinensbajnokságon állhatott először a kapufák közé egy nagy tornán, bár az a német csapat nem sok sikert aratott - úgy látszik, az öreg emberek nem vén emberek mondás a focipályán nem érvényes! 2000-ben és 2001-ben megválasztották a legjobb német játékosnak is - ez nem akármilyen tett, a duplázásra az utóbbi negyed évszázadban csak az aranylabdás Sammer volt képes, s utána Ballack. Igazi nagy éve 2002 volt: bár a Real Madrid kiverte őket a BL-ből, de otthol bajnokok lettek, s valami elképesztő formában védte végig a VB-t: a germánok egyedül neki köszönhették hogy a döntőbe jutottak. Fantasztikus rekordot felállítva 540 perc alatt mindössze egy gólt kapott! Különösen a házigazdák elleni elődöntőn védett többször is a fizika törvényeit meghazudtoló módon. A döntő előtt megkapta a VB legjobbjának járó díjat, majd két nap múlva a döntőben egy óriási potyagólt kapott: kipattant róla Rivaldo amúgy nem túl erős lövése, s a kipattanót Ronaldo kaparta a hálóba, ezzel tulajdonképpen el is dőlt a Világkupa sorsa...

Kahn még sokáig szégyellte és hibáztatta magát a vereségért, de a torna után neki ítélték a VB legjobb kapusának járó Jasin-díjat. Azon az őszön szakított feleségével, Simonéval is, akivel kapcsolatuk már 1986 óta tartott s volt egy gyerekük is - Kahn összejött egy olyan nővel, akit korántsem erkölcseiről ismertek a müncheni diszkókban. Ő tudja... Mire elváltak, volt felesége megszülte második gyermeküket is, de pár hónappal később szerencsére kitört a családi béke. 2003-ban bajnok és kupagyőztes lett, bár több nagy védést is bemutatott, csapata BL-kudarca megfosztotta a nemzetközi futballélettől. 2003 végén bemutatta élete egyik legnagyobb védését a Lyon elleni idegenbeli BL-meccsen, ráadásul egykori csapattársa, Elber lövését védte hihetetlen bravúrral. 2004-et rosszul kezdte: először kapott egy potyát a horvátok elleni válogatott meccsen, majd februárban a Real ellen belepkézte Robbie Carlos harmatos lövését. A bajnoki címet sem sikerült megszerezniük a Bremen elől, sőt, az EB-n már a csoportkörben elvéreztek - ez legkevésbé sem rajta múlott, hiszen Kahn hozta szokásos megbízható formáját.

2004 végén Jens Lehmann, az Arsenal kapusa átfogó médiatámadást indított ellene (mint annak idején Tony Schumacher ellen a nagyszájú Uli Stein), de végül Klinsmann nem hagyta magát revolverezni, igaz, a Nationalelf nyíltan Kahn-párti kapusedzőjének, Sepp Maiernek mennie kellett. Kahn végül is maradt a kapuban, Lehmann pedig szép csendben az Arsenalból is kiszorult...